Nappali

Amióta Klaust szolgálom mindig ad nekem elvégezendő feladatokat, alig van néhány órám pihenni. Az elmúlt három napban például küldetésem volt. Három különböző városkában jártam, és mindegyikben leellenőriztem a vérfarkas állományt. Többé kevésbé szerencsével jártam. Az első városban találtam 3 farkast, közülük az egyik hajlandó hibriddé válni, vállalja a halhatatlanságot. A másik kettő majd erőszakkal lesz az, amit mi akarunk. A következő városban egyetlen vérfarkast sem találtam, ami azt jelenti, hogy az a hely misztikus lények nélküli hely. Az utolsó helyszínen él ugyan 1-2 farkas, de sajnos egyikkel sem sikerült tárgyalnom. Nagyon elfoglaltak lehetnek.
Körülbelül 2 órája tértem vissza Mystic Fallsba, és eddig csak arra volt időm, hogy bekapjak egy kis ebédet, amit most egy barna nő helyettesített. A maradványait elrejtettem az erdőben, majd a Forbes rezidencia felé veszem az irányt. Annyira hiányzik már nekem Caroline. Ennek a hibridségnek az egyetlen hátulütője az az, hogy Caro más szemmel néz rám. Tudom hogy még mindig szeret, de nem tudja elfogadni, hogy mostmár Klaus csapatába tartozom. Nem is változik semmi. Még mindig ugyanúgy szeretem, csak annyi különbséggel, hogy örök életünkre együtt ehetünk, és mostmár nem a Salvatore fivérek oldalán harcolnék, hanem ellenük. Természetesen ettől függetlenül életem szerelmét sosem lennék képes bántani. Most itt az ideje, hogy mindent letisztázzunk, meg kell tudnia, hogy szeretem, és nem akarom elveszíteni. Ő az enyém.

Miközben ilyen gondolatok járnak a fejemben észrevétlenül meggyorsítom a lépteimet. Minél közelebb érek a házhoz, annál erősebben érzem szerelmem illatát és ez sietésre sarkall. Végre látnom kell, meg kell ölelnem, szeretnem kell. Amikor megpillantom a házat fura émelygés és öröm fog el. Már csak néhány lépés és a karjaimban tarthatom. Szinte hallom ahogy odabent motoszkál és látom magam előtt angyali arcát. Ujjamat a csengőre tapasztom és izgatottan várom, hogy kinyíljon az ajtó.