Temető

...

Itt vagyok hát, épp ott ahol a hasonmásaim vannak. Egyikükkel sem találkoztam, de ennek ellenére mindenkiről mindent tudok. Tudtam, hogy amint mindenki megtudja, hogy az első Petrova lány életben van, és méghozzá idejött felforgatom az életüket. Teljesen más lesz mindenki élete, de ezt nem bánom. Kíváncsi lennék arra, hogy milyen lesz a találkozás a két hasonmásommal, főleg a kis Katerina-val. De ott van még Elena barátai is, főleg a Salvatore testvérek. Egyre jobban kíváncsivá tett az is, hogy milyen hatással leszek az itteniekre. Viszont volt egy ijesztő felismerésem ezekkel együtt. Rebekah itt van, Klaus testvére. És ha ő itt van akkor Klaus is itt lehet a közelben. Mielőtt idejöttem volna tisztában voltam vele, hogy találkozhatok vele, de nem gondoltam rá sokat. De nem éreztem nálam erősebb vámpírt a városban, csak is Rebekah-t. Így halálosan nyugodt voltam, és nem törődtem Klaus-al. Elindultam otthonról, és inkább sétáltam, éjszaka volt, és nem törődtem semmivel sem. A temetőben lyukadtam ki, de míg az út tartott én rengeteget gondolkodtam. De leginkább a múltamon. Ha nem ismertem volna meg Klaus-t akkor a lehető legjobb életem lett volna és nem lennék vámpír ahogyan ő. De szerencsétlenségemre egy bálon megismerkedtem vele, és beleszerettem. Eleinte úgy éreztem, hogy ú is ugyan ilyen érzelmeket táplál irántam, de tévedésben éltem. Klaus csak kihasznált és játszadozott velem kedvére. És csak azért, hogy ő teljesen hibrid legyen. Én pedig természetesen felvállaltam vele a harcot. Semmiképpen nem engedhettem meg magamnak, hogy megöljön, de ennek a szökésnek sok ára volt. Első sorban a családom meghalt amiért soha nem bocsátok meg neki. Tönkretette az életemet, és az iránta érzet szerelmem mára már elmúlt, de ezeknek ellenére félek vele találkozni, hiszen Klaus bizonyára bosszút akar rajtam állni amiért, sok évszázadon még csak vámpír lehetett. Ezért is inkább csak kerültem őt. Már bent voltam a temetőben és inkább elhessegetem a gondolataimat Klaus-ról, hiszen ő már nincsen a városban.

De bizony, itt voltam a városban, hiszen el kellett jönnöm. Elsősorban megnéztem, él-e még Elena, és mi van Stefannal. Hiszen ő most a legfőbb informátorom, az közvetíteni tudja nekem az eseményeket Mystic Fallsban. De aztán rászántam magam, és eljöttem körülnézni, hogy élnek itt a drága ismerőseim. Első sorban Stefannal akartam beszélni, de meglepődtem, hogy nincs Elenával. Nem veszi fel a telefont se, szóval elindultam megkeresni, az erdőbe, arra számítva, hogy ott táplálkozik. De őszintén remélem, nem valami mókust eszik, mert akkor dühös leszek... és nem szép engem dühösen látni, főleg most, hogy arról hallok híreket, hogy felélesztették Mikaelt... ha igazak a beszámolók, akkor erre a problémára is ki kell találnom valamit. Azért óvatosságképpen magammal hoztam pár hibridet, de nem hiszem, hogy Mikael most felbukkanna, már ha él egyáltalán.
Szóval az erdőben bolyongtam, de mikor rájöttem, hogy felesleges itt keresnem Stefant, elindultam vissza a belvárosba, hogy ott megkeressem a húgom, hátha ő tud valamit. Azonban csak indultam volna, hiszen pont az utamba esett a temető, és akkor már miért ne néznék be… hátha találok ott valaki ehetőt… Ám mikor besétáltam a kapun, egy személyen állt meg a tekintetem, akit valószínűleg nem fogok most megenni. Nem tudom, hogy pontosan melyik Petrova lány lehet, de ezen nem aggódom… hamarosan kiderül. Mivel háttal van nekem, így hátulról közelítem meg, s lehet hogy meghall, de azért megpróbálok halkan a háta mögé menni, majd fülébe súgom:
- Nocsak, kit látnak szemeim? – Mondom gonosz mosollyal az arcomon. Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy itt találom akármelyik Petrovát is. De legalább van társaság. Érzem, hogy ez a találkozás nagy izgalmasnak ígérkezik… Főleg, hogy még nem tudom, hogy melyik hasonmáshoz van szerencsém, akármi kisülhet….

Épp messze jártam a gondolataimban amikor egy ismerős illat csapott meg hátulról. Próbáltam elhessegetni a gondolatot, hogy ez tényleg ő, de mikor meghallottam a hangját minden reményem szertefoszlott. Igen ez ő lesz: Klaus. Teljesen lefagytam, és nem tudtam mi tévő legyek. Nyilvánvalóan Klaus azt hiszi vagy a manipulatív Katherine vagyok, vagy a kis ártatlan Elena. Még a rémálmában sem gondolná, hogy Charlotte vagyok, akinek az életét megkeserítette, lemészárolta a családját. Szép lassan, kecses léptekkel fordultam meg, és pont Klaus-al találtam magam szembe. Azon gondolkodtam, hogy mit kéne mondjak, és mennyi idő míg rájön, hogy valójában egyik Petrova lány sem vagyok akire gondol. A gondolatmenetem elég határozott volt, és azon tépelődtem, hogyan tudnék úgy elmenni innen, hogy Klaus ne jöjjön rá, hogy Charlotte vagyok. De miközben gondolkodtam a pillantásom rajta maradt, és ezzel akár el is ástam magam, mivel egy dolog különböztet meg a másik két lánytól, az pedig a pillantásom. Bár most szikrákat szórtak Klaus felé, ennek ellenére a pillantásom a régi volt. És ezt Klaus bárhol felismerné. Próbáltam megnyugodni, de ő Klaus volt, és biztos megakar ölni azok után amit tettem vele.
-Klaus! Micsoda meglepetés, hogy itt vagy. Még is mit keresel itt, pont te? Csak nem meglátogatod azoknak a sírját akit hidegvérrel lemészároltál? -Vágtam oda neki nem kicsit hangosan, és dühösen. Nagyon dühös voltam a múlt sérelmei miatt, de egyelőre türtőztettem magamat. Utáltam őt, és az egész családját amiért megkeserítették az életemet. Elég nyomasztó kedvem lett, hogy Klaus megjelent, de nem fogok megfutamodni tőle, csak azért mert évszázadokkal ezelőtt megakart ölni engem. Tönkre fogom tenni az életét, és mindent megteszek, hogy a terveit keresztezzem. Nem tudom mik a tervei, és azt sem tudom, hogy fog arra reagálni, hogy engem itt lát most. Igazából eléggé dühös lettem attól, hogy nem ismert fel engem. Hiszen még is én vagyok az első Petrova lány, és engem akart legelőször csapdába csalni, persze kevés sikerrel. Meguntam, és idő előtt felfedtem kilétem hiszen úgy is rájött volna, hogy én vagyok az. Felé sétáltam óvatos léptekkel, és bájos mosolyommal megközelítettem az arcát. Miután elég közel voltam hozzá az egyik kezemmel végig simítottam az arcán majd a vállára tettem a kezemet és a háta mögé léptem, és az arca felé fordulva szólaltam meg.
-Tudod Klaus az elég elkeserítő, hogy ennyi év után nem ismersz fel. Az még hagyján, hogy összetévesztesz a kis ártatlan Elena-val, de az már sértő, hogy Katherine-hez hasonlítasz. Elég szomorú, hogy ennyi év után nem ismered fel azt a lányt akit elcsábítottál, és felakartál áldozni.
-Elégedett mosollyal hátráltam el tőle, és most már biztosra vettem, hogy Klaus tudja ki vagyok. Most már számolnom kell a következményekkel is.

Egyre inkább azon tűnődtem, hogy vajon Katherine vagy a kis Elena az. Ám a pillantásából tudtam, hogy egyikőjük sem. Erre még aztán tett egy lapáttal a következő mondatával. Akkor jöttem rá, hogy ő se Katherine, se Elena. Charlotte. Hát igen, van oka rám haragudni, viszont nekem is rá. Még mindig bennem van a harag, hiszen miatta nem lehettem egy évezreddel előbb - ha nem többel - teljes hibrid. Ezért akkor mindent megtettem, hogy megkeserítsem az életét. Most, hogy hibrid vagyok, lehet nem kéne már dühösnek lennem rá. De az vagyok. Márpedig általában akire dühös vagyok, az nem húzza sokáig. Vagy ha mégis, nincs túl boldog élete.
- Ugyan már, úgy ismersz, mint aki olyan nagyon eljár a halottakat siratni? Nem... Én miattad jöttem. - Ez persze nem igaz, de talán így megijesztem. Gondolom nagyon erősen bujkált előlem, és most, hogy megtaláltam, meglepődött. Persze nem biztos, hogy még mindig rejtőzködni próbált, mert akkor biztos nem Mystic Falls-ba jött volna. De nem is érdekel. Most megtaláltam, és ideje elszórakozni vele.
Direkt nem hoztam szóba, hogy tudom, ki ő. Gondoltam, még jól jöhet, ha azt hiszi, hogy nem tudom, hogy ki ő. Azonban a következő reakciója akaratom ellenére is felfedi kilétét. Ennyi erővel a nevét is kiáltozhatná. De sebaj, ennyi bajom legyen az életben.
- Bármennyire is meg akartál téveszteni, meg kell nyugtassalak, felismertelek. - Közelebb lépek hozzá - Azonban úgy tűnik, te még nem ismersz annyira, hogy tudd, nem kellett volna elárulni magad... mi több, egyáltalán felfedned a kiléted. - Közben végigsimítok az arcán, le az álláig, gonosz vigyorral. Majd megfordulok hirtelen, és lépek hármat. Még háttal hozzáteszem...
- Szóval, most mi tévők legyünk? - Megfordulok, a szemébe nézek, és apró mosolyra húzódik a szám. - Mihez kezdjek veled, édesem?

Ennyi volt, Klaus-nak én magam árultam el, hogy ki vagyok. Bármennyire is szerettem volna, hogy ne jöjjön rá nem jött össze. Klaus magától is rájött, és ez nem biztatott engem valami jóval. Több száz éven keresztül próbáltam menekülni előle, és a bosszúja elől, eddig sikerült is, viszont pont most menekültem szinte a karjaiba. Persze csak képletesen értettem, nem kellett volna épp vele összefutnom itt. De úgy néz ki a sors ellenem játszott most.
-Erre inkább nem válaszolok kedves! Ha az volt a terved, hogy rám hozd a frászt akkor elég rossz úton haladsz Klaus. Sok évszázadon keresztül sikerült kiismernem téged, és tudom, hogy mit akarsz ezzel, de nem fog bejönni. Tudom, hogy védjem meg magam tőled. Nem ok nélkül tudtam megszökni tőled, hogy ne tudj hibridé válni.
Mosolyogtam elégedetten, de cseppet sem barátságosan. Nem voltam vele olyan viszonyban, hogy barátságos legyek vele. Örökre megkeserítette az életemet, és nem fogok bájologni vele, hacsak a szándékaim nem kívánják meg.
-És az, hogy miattam jöttél nem éppen igaz Klaus. Eddig nem is tudtad, hogy a városban vagyok, és csak a szerencséden múlt, hogy találkoztál velem.
Nem voltam valami kedves, de ezt érdemelte azok után amit velem, és a családommal tett. Nem hittem, hogy összetalálkozom vele, és nem is akartam. Fogalmam sem volt mit akarhat tőlem ezek után, de nem fogok megijedni tőle, még ha ezt ő is akarja tőlem. Bármit is tervezz velem nem adom könnyen magam, és ezt ő is tudja. Régen is határozott, és lobbanékony voltam, de mostanra ez csak fokozódott bennem. Nem fogom rejtegetni, hogy legszívesebben megölném, de az egyelőre lehetetlen, főleg mert hibrid lett.
-Nem kell a nyugtatásod. Várható volt, hogy rájössz, hogy ki is vagyok, de nem gondoltam, hogy ilyen későn. Meg kell valljam talán gyengülsz Klaus.
Mondtam természetesen és fel sem vettem, hogy közelebb jött hozzám. Mintha nem is ismerném őt, aki egy idegen, és semmi érzést nem vált ki belőlem. Amikor hozzám ért csak reflex szerűen eltoltam magamtól a kezét.
-Vigyázz, hogy hova nyúlsz Klaus. Egyszerű, ahogyan idejöttél, távozhatsz is .
Kezdtem el,d e tudtam, hogy úgysem fog elmenni, nem fogja kihagyni az alkalmat, hogy tönkretegye a napomat.
-Ennyire akarsz velem kezdeni valamit? Bármennyire erőlködsz nem fog összejönni, ha elodáztam azt, hogy hibrid lehess évekkel ezelőtt, akkor gondolod, hogy nem tudok szembeszállni veled? -Vetettem oda neki. Nem érdekelt mik a tervei, és közelebb mentem, és az arcához közel, a szemébe nézve válaszoltam.
-Bármennyire is erősebb vagy Klaus ne hidd, hogy megfutamodok előled. Bármit is tervezel nem fog összejönni. Ha könnyedén elmenekültem tőled úgy, hogy ne találj meg a terveidet is keresztezni fogom. Akármi is a terved tönkre fogom tenni, ahogyan te tönkretetted a hazugságaiddal az én életemet, és ahogyan megölted a szüleimet a hülye rituáléd végett.