Damon Salvatore

DAMON SALVATORE



Alapinfók

Név: Damon Salvatore
Kor: 24 + 147 (171 év)
Nem: Férfi
Faj: Vámpír
Születés helye és ideje: Mystic Falls, Virginia; 1840.

Leírások

Nem. Sosem fordult meg a fejemben, hogy talán kevésbé lennék vonzó, mint az öcsém. Épp ellenkezőleg. Meg kell mondjam, igen jó vágású vagyok és nem csak én látom ezt így. Külsőleg teljesen, jobban mondva tökéletesen a helyén vagyok, ezért is nem értem néha, hogy Elena hová tette a szemét. Jó, persze a lélek meg a jóság meg a sok zagyvaság, ami egyesek szerint számít. Na már most, szerintem ezek csak apróságok, amiket a nők túl nagyra becsülnek. Mi van a szépséggel? Sokak tesznek rá, véleményem szerint pedig hatalmas jelentősége van. Tehát rólam. Nos, ritkán beszélek az adottságaimról, pedig ódákat zenghetnék minden egyes testrészemről. Mondjuk az alkatom. Izmos és nem ám csak amolyan szálkásan, nyurga tinédzser módjára. Viszont azt sem mondhatom, hogy egy kigyúrt állat lennék, mint minden második hapsi a konditeremben. Nem fulladsz meg, ha megölellek, de bárkitől megvédelek, ha úgy adódik a helyzet. Természetesen erre rájátszik az embervér is, mivel attól ugyebár sokkal erősebb és gyorsabb is vagyok, ellenben Stefannal, aki (eddig) nyulakat meg mókusokat zabálva élt. Egészségére. Kanyarodjunk vissza hozzám, még a végén az öcsémről kezdenék mesélni. Az brutális lenne. Az arcomat kemény, kissé talán rideg vonások tarkítják, bőröm színe pedig igen fakó, akár minden vámpírnak. Még jó, hogy nem ijesztek el magam mellől senkit, túl megnyerő ahhoz a külsőm. A személiségemről pedig már ne is beszéljünk. Arcomat enyhe borosta tarkítja, íriszeim a türkiz legtisztább árnyalatában pompáznak. Fekete tincseim mostanság hosszúra nőttek, fodrászhoz ritkán járok, fogalmam sincs, miért. Nem követem a divatot, de azért igyekszem nem trapéz gatyában járkálni, mint a hetvenes években, hanem...hogy is mondjam hozzáöltözni a korhoz. Egyszerű, mégis nagyszerű ruházat. Akik tetkóra vagy piercingre számítanának, csalódást kell, hogy okozzak, mivel nem élek ilyesmikkel. Megfordult már a fejemben egy igen részeg éjszakán, de hál' istennek volt bennem annyi józanság, hogy ne engedjek az őrült ötleteimnek.

Személyiség? Hisz' ismernek. Én vagyok a bunkó, gonosz, szívtelen bátyó, aki embereket gyilkol és ártatlan szüzeket ront meg. Pff, hagyjanak már békén. Mindig beleszólnak abba, ami nekem jó. Miért kellene egy álszent, vegetáriánus szúnyognak lennem, mint Stefan? Nyulakon és mókusokon élnem, hogy minden erőm elfogyjon és még saját magamat se tudjam megvédeni. Az lenne az igazán megalázó és sajnálatos dolog. Ehelyett valóban azt csinálom, amit sokan állítanak, csak valamivel finomabban szoktam fogalmazni. Gyilkolok és nőcsábász híremben állok. Rengeteg ilyen férfi van a világon, akik nálam sokkal rosszabbak. Ráadásul én nem is az a fajta könyörtelen, szívtelen vámpír vagyok. Vagy mégis? Passz. Ha igen, hát bocsánatot kérek a világtól, amiért mindenki csak átver, becsap, hazudik és elhagy. Az öcsikém miatt lettem ilyen...nagyrészt. De természetesen a legtöbbet Katherinenek köszönhetem. Annak a szívtelen r*bancnak, aki képes volt játszadozni velem, miközben végig Stefanra fájt a foga. És most itt sínylődök halhatatlanként, csak mert Ő unatkozott. Teljesen mindegy. Mára már tényleg csak köszönni tudom, sokkal jobb így, mint halandóként. Sokkal nagyobb a hatalmam, azzal a kétszáz évvel a hátam mögött pedig igen nagy tapasztalattal gazdagodtam. Nem túlzottan törődöm mások érzéseivel és annak ellenére, hogy az öcsémet is utálom, célom pedig, hogy megkeserítsem az életét, mindezek ellenére nem hagyom sorsára és foglalkozom vele. Valami emberi mégis maradt bennem. Hiba, de hát nem tehetek ellene semmit. Legfeljebb kompenzálom a halottak számával, de semmi több nem telik tőlem. Mi van, amit igazán utálok? Akit igazán a pokol mélyére kívánok? Nincsenek ilyen emberek. Nem tudom, miért, esetleg Katherine, bár ő is visszahozott a halál széléről, szóval valamennyire sikerült kiengesztelnie ezzel a kedves (?) gesztussal. Céljaim elérésében bárkin, bármikor áttaposok, gondolkodás nélkül. Először vagyok ÉN, aztán a többiek. Elena az egyetlen ember, aki miatt kockára tenném az életem és a legnagyobb gond, hogy fogalmam sincs, mivel érte ezt el. Szinte biztos, hogy csak Stefan kell neki, szinte biztos, hogy csak kihasznál, és nem érdekel. Ugyanazt a hibát elkövetem, mint 1864-ben és nem érdekel. A legrosszabb, amit kissé bánok is, hogy visszahozza az emberi énem. Azt, aki törődik másokkal, és aki egyáltalán ÉREZ. Muszáj előrángatnom magamból, a nem létező lelkemből a valós énemet, hogy újra kiélhessem a rosszat. A bűn csábít és nem engedek neki egy halandó miatt. Teljesen elment az eszem, és hihetetlen, hogy még csak nem is érdekel. Gondok vannak velem. Óriási gondok, amiket korrigálnom kell a közeljövőben.

Ez vagyok én

Kezd minden olyan zavaros lenni. Mármint bennem...Meg úgy az egész énem. Mintha már nem is a régi Damon volnék. Néha azon kapom magam, hogy agyalok. Még pedig vagy Katherine-en, vagy Elenán. Az egyiken azért, mert utálom, amiért becsapott, a másikon pedig azért, mert Stefant választja helyettem. Na igen, a második dolog. Féltékeny vagyok, pedig sosem voltam. És pont az öcsémre, aki minden bizonysággal nem jobb, mint én. Szerencsére most kicsit kikerült a képből, de pofátlanság lenne rámászni Elenára, miközben ő nincs itthon. Elvégre bármennyire is akarom, nem tudom megtenni. Egy az, hogy az öcsém, kettő...csak úgy kell Elena, ha határozottan mellettem dönt, aminek nagyon de nagyon kicsi az esélye. Aztán ott van, hogy azt akarja, maradjak ilyen. Mármint ez a nyálasabb verziójú Damon. Aki elmélkedik, szerelmes és jó szívű az emberekkel. Dehogy akarok én ilyen lenni. Olyan akarok lenni és úgy akarok viselkedni, ahogy régen. Az egyetlen gond, hogy nem vagyok rá képes. Csak néz rám azzal a hatalmas, barna szemeivel és...nem tudom a francba is. Elgyengülök. Mindenkinek lehetnek gyenge pillanatai, nem? Nem. Nekem nem szabadna soha legyengülnöm. Talán már ez is a múlté. Talán már sosem tudok az emberekkel olyan tartózkodó és rideg lenni, mint régen. Mikor Rose meghalt, köszönhetően Jules-nak, rossz kedvem lett. Nagyon rossz és sajnáltam. Mi történik velem? Mintha visszatérne a régi énem, aki rendes volt. Tehetetlennek érzem magam és azzal próbálom enyhíteni ezt az egészet, hogy ölök. Folyamatosan, ész nélkül. Mintha ez bármit is változtatna a tényeken, amik nem mások, minthogy Damon Salvatore kezd jó útra térni. Nem szabad hagynom és nem is fogom. De ez addig nem megy, amíg Elena a közelemben van.
Hosszas tétlenség után, ami a napokban szokásommá vált, úgy döntöttem, hogy lenézek a Grillbe. Részegre iszom magam, esetleg felszedek valami csajt, utána megcsapolom meg ilyesmi. A szokásosat. Gondolkoztam rajta, hogy leviszem Elenát, de az is folyton be van bújva a szobába és az Isten se tudja kirángatni a helyéről. Jaj, hogy bele ne haljon a szerelme hiányába. Te jó ég, mi lesz még itt...Már most félek. Ha Stefan visszajön itt biztos elég nagy hűhó lesz. Sokan bírják, pedig igazából nem is olyan nagy arc. Főleg, hogy most sokak szemében romlott, mivel kezd visszatérni a régi éne...vagyis aki akkor volt, mikor vámpírrá vált. Hm, milyen érdekes. Még a végén személyiséget cserélünk. Pf...az kéne még. Bár talán így megszerezhetném Elenát. Áh, ez hülyeség. Azon agyalok, hogy miként tudnék befűzni egy HOSSZÚ TÁVÚ KAPCSOLATRA egy nőt? Határozottan nincs rendben velem valami. Tehát nem vittem magammal, na meg azt hiszem el is ment valahova. Nem szokta bejelenteni, csak simán lelép. Ha nem vagyok itthon és így nem hallom meg, akkor csak úgy jövök rá, ha szólok neki és nincs válasz. Mondhatom aranyos tőle, de felőlem azt csinál, amit akar. Amíg nem kezd el megint hülyeségeket csinálni, amik szerinte előrébb visznek minket, addig nem akadályozom meg semmiben.
A városban elég kihalt volt minden, pedig még csak pár perccel múlt kilenc. Nem szoktam ilyen korán járkálni efféle helyekre, de most semmi kedvem nem volt egyedül, méghozzá otthon tölteni az éjszakát. Jobb lesz ez így, hogy kimozdulok. Már rám fér. Különben is, vissza kell hozni a régi Damon-t, mint mondtam. Belépve az ajtón a csengő már meg is szólalt. Megnyújtott léptekkel sétáltam a pulthoz, végül leültem egy szabad bárszékre és biccentettem a pultosnak. Matt úgy nézett ki, hogy későig dolgozik, mivel épp egy asztalt törölgetett. Szánalmas a srác. Inkább összejön Caroline-nal, mintsem harcoljon Elenáért. Na de nem lehet mindenki olyan kitartó és elszánt, mint én. - Egy whiskey-t jéggel, gyorsan. - adtam ki a rövid, ám annál érthetőbb parancsot és vártam, hogy elém lökje italomat.

Nahát Damon! Ez a karakterlap egyszerűen fantasztikusan - fantasztikus lett. Pont mint te!
Alig várom már, hogy lecsapj rám egy jóó kiadóós... játékra
elfogadva